Kodály Zoltán
(1882-1967)  

                                                                      

Zeneszerző, zenepedagógus volt. 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapját, Kodály Frigyest a vasútnál teljesített szolgálatai révén 1883-ban Szobra helyezték, majd onnan Galántára, ahova a család is természetesen továbbköltözött, s ahol a kis Zoltán megkezdte elemi iskolai tanulmányait. 1892-ben az édesapát a nagyszombati állomás főnökévé nevezték ki, ami a család újabb költözködését vonta maga után. Kodály középiskolai tanulmányait már Nagyszombaton végezte, az érseki főgimnázium tanulójaként.

 

Kodály Zoltán zongora tanulmányai mellett hegedülni, majd gordonkázni kezdett. Szinte önerőből tette mindezt. Az iskola zenei életének is aktív részese lett. Nemcsak a székesegyház kórusában énekelt, hanem a gimnázium zenekarában és kamarazenekarokban is játszott. Első szerzeményeit az 1890-es évek végén komponálta. 1897-ben alkotott d-moll nyitányát a következő év elején az iskola zenekara mutatta be.

 

Jeles érettségit tett 1900-ban. Azt követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán, s azzal párhuzamosan a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Magyar-német tanári oklevelét 1905-ben vette át, egy évvel később pedig bölcsészdoktori címet szerzett. A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációja is érzékelteti, hogy egyre elmélyültebben foglalkoztatta a népzene. Már Galántán megmutatkozott ilyen irányú érdeklődése. 1905 tavaszán Szeged környékén, nyarán Mátyusföldön, a következő évben pedig a Felvidéken gyűjtött népdalokat. A munka során találkozott Bartók Bélával, akivel a későbbiek során közös népzenei publikációik is megjelentek. Kodály Zoltán berlini és párizsi tanulmányútjait követően visszatért a Felvidékre, ahol ismét népzenét gyűjtött.

 

1907-ben a Zeneakadémia tanára lett. Zeneelméletet, szolfézst, majd zeneszerzést is tanított. 1910 márciusában került sor első zeneszerzői estjére Budapesten, melyet az I. vonósnégyes májusi zürichi bemutatója követett. Nyári erdélyi népdalgyűjtő útja után augusztusban házasságot kötött Sándor Emmával.

 

Az első világháborúig igen mozgalmas volt Kodály Zoltán élete. Bartók Bélával megalapították az Új Magyar Zeneegyesületet. Újabb népdalgyűjtő utakat tett feleségével és Bartókkal. Többek közt járt újra a Felvidéken és Erdélyben, később pedig eljutott a bukovinai csángókhoz. Időközben Bartók Bélával kidolgozták az Új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét, ám hiába adták be a művet a Kisfaludy Társasághoz, mert kiadására végül nem került sor.

 

Az első világháború idején még megpróbálkozott egy-egy népdalgyűjtő úttal például Kassa és Nagyszalonta környékén, de további útjai meghiúsultak. Az addig gyűjtött anyagok rendszerezésére és az oktatásra fordította ideje java részét. A Nyugat munkatársaként és a Pesti Napló zenekritikusaként több tucat publikációja jelent meg. Ezekben kiemelte a népzene fontosságát, illetve Bartók-elemzéseket is közreadott. A háborút követő időszakban a Dohnányi Ernő vezetése alatt működő Zeneakadémia aligazgatója lett.

 

Néhány hónap múlva egy fegyelmi határozat értelmében visszavonták kinevezését és egyidejűleg szabadságolták. A zenétől, gyűjtőmunkától, komponálástól eltántoríthatatlan mester nem vonult vissza a történtek hatására. Befejezte Bartók Bélával közös tudományos népdalpublikációját Erdélyi magyarság címmel. A százötven régi székely dal felbecsülhetetlenül értékes, igen komoly gyűjtőmunka eredménye.

 

A hosszú szabadságra kényszerített Kodály felkereste Vass József kultuszminisztert, aki kivizsgáltatta a zeneszerző ügyét, s mintegy igazságot szolgáltatva visszahelyezte állásába, és még népdalgyűjtéseihez is segítséget nyújtott.

 

Az események újra peregni kezdtek. Szerződést kötött a bécsi Universal Edition céggel, így lényegében folyamatosan jelenhettek meg művei. Közben Szatmár megyei és dunántúli népdalgyűjtő körutakra utazott.

 

Kodály egyre szélesebb körű külföldi ismertségéhez hozzájárult - többek közt - Bartók 1922-es londoni, párizsi és frankfurti körútja, valamint a külföldi szaklapok, a La Revue Musicale, a Musical Curier stb. cikkei.

 

1923. november 19-én óriási sikert aratott a Psalmus Hungaricus bemutatója. Az évtized további éveiben gyermekkarok bemutatói, szerzői estek, a Psalmus Hungaricus svájci, hollandiai, angliai, németországi és olaszországi előadásai, a Háry János operaházi bemutatója és publikációk sora tette mozgalmassá.

 

1929-30 a nemzetközi ismertség tekintetében elsöprő sikert hozott. Ebben szerepe volt Arturo Toscanininek is, aki New York-ban több Kodály-művet is vezényelt; de jelentős esemény volt a Psalmus Hungaricus Los Angeles-i és genfi, illetve a Marosszéki táncok New York-i, drezdai, londoni, Cincinnati-i, chicagoi előadása.

 

1936. szeptember 2-án a budavári Koronázó Főtemplomban bemutatták Kodály nem egészen két hónap alatt komponált monumentális művét, a Budavári Te Deumot. Két hónappal később a londoni rádió is műsorára tűzte.

 

Zenei és nyelvművelő versenyeken elnökölt. 1952-ben másodszor is kitüntették Kossuth-díjjal. Kezdeményezésére a Magyar Rádió elindította Édes anyanyelvünk című műsorát. Tiltakozott az ország első ének-zenei általános iskolájának és gimnáziumának bezárása ellen 1954-ben, de takarékossági okokra hivatkozva mégis megszüntették a békéstarhosi intézményt. 1957-ben a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának fennmaradásáért kardoskodott. Ugyanabban az évben harmadszor is átvehette a Kossuth-díjat. Yehudi Menuhin hegedűverseny megírására kérte fel a mestert.

 

Élete utolsó évtizedében ugyanolyan frissességgel dolgozott, mint ifjú korában. Hihetetlen energiával tevékenykedett 1967. március 6-án bekövetkezett haláláig.

 

Műveivel, és főként zenepedagógiai munkáival hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot "komolyzenei nagyhatalomnak" tekintse a világ.